Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Még mindig bizonytalan a Shuttle-flotta
A Columbia utolsó útja - 2004.02.01 01:03.

A NASA egy elemző csoportja a múlt héten nyilatkozatban jelezte, hogy még mindíg kérdéses a Columbia-katasztrófát követő első – szeptemberi – űrrepülőgépes út végrehajtása.

Mint emlékezetes, a Columbia űrrepülőgép közel egy évvel ezelőtti tragédiáját vizsgáló bizottság (CAIB) egy sor – könnyebben, nehezebben végrehajtható – változtatáshoz kötötte a Shuttle-flotta repüléseinek felújítását. Mint arról korábban beszámoltunk, a NASA illetékesei pár hónappal ezelőtt bejelentették, reálisnak tartják, hogy olyan ütemben tudják elvégezni a szükséges modosításokat, és bevezetni az új eljárásokat, hogy 2004 szeptemberében ismét amerikai űrrepülőgép indulhasson a világűrbe.

Most egy szakértői team megvizsgálta, hogy hol is tart a NASA? Mint azt sajtóközleményükben tudatták, “a NASA egy sor modosítással megfelelő ütemben halad, ám még mindíg van néhány olyan feladat, melyek teljesítése – időarányosan – késésben van”.

Szentpéteri László

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

A Columbia utolsó útja
1 évvel a Columbia űrrepülőgép katasztrófája után - 2004.02.01.
Egy év telt el a Columbia tragikus balesete óta, amelynek során hét űrhajós vesztette életét. Kevesen tudják talán, hogy a Columbia utolsó útján végzett kísérletekbe magyar szakemberek is bekapcsolódtak.
Tovább a cikkhez

1 évvel a Columbia űrrepülőgép katasztrófája után

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google